Időszámításunk kezdetén a nomád, állattenyésztő jazigok és quadok lakták a területet. Az észak felé irányuló kereskedelmi útvonal mentén alakult ki a terület első települése, Philecia (Fülek). A két népcsoport - amely elveszett a történelem sodrában - 173-ban Diósjenő mellett ütközött meg Marcus Aurelius csapataival. Később a gall eredetű cotinok, a kelta ozok és germán törzsek éltek itt, akiket az újabb, keletről érkező népcsoportok váltottak fel. 568 - 602 között bolgár - török - szláv törzsek birtokolták a területet. Honfoglaló őseink a szlávokat találták a lakható folyóvölgyekben és a Cserhát erdeiben. Nógrádot Árpád vezér a Gyarmat, Jenő, Keszi, Tarján nemzetség törzsfői között osztotta fel. A megye a X. század végén vált önálló területi egységgé, nagyrészt nemzetiségi harmadokból, várbirtokrészekből. A különböző népcsoportok a századok során eltűntek, összeolvadtak, s helyettük a palócok találtak itt hazára. Nógrád politikai, gazdasági és katonai - biztonsági jelentőségét mi sem bizonyítja jobbnan az elkövetkező századokban, mint az, hogy az 1500-as években már 42 vár állta a területén.

A török hódítás idejében ezek a várak sorra elestek, s 1526 után nem csak a lakosság, hanem a megye értékei is elpusztultak. Persze ebben nem csak a törököknek volt szerepük, hanem az egymás ellen érdekharcot vívó főuraknak is. Aztán a török hódoltság kábulatából magához térő vármegye nemességét a XVIII. században Rákóczi Ferenc szabadságharca osztotta meg. A reformkor pezsgő politikai életében a megye vezéregyéniségei is jelentős szerepet játszottak. A század legnagyobb jelentőségű nógrádi felfedezésének azonban 1768-ban, a Tarján határában talált szén bizonyult.

Az 1848-as forradalmat követő kiegyezés utáni kiegyezés jelentős változásokat eredményezett a megye kistelepüléses szerkezetében. Az első világháborút megelőző időszakban mind a gazdálkodásban, mind az ipari fejlődésben jelentős fordulat következett be, Losonc, Fülek, Salgótarján és Balassagyarmat új fejlődési irányba indult. A vasútépítés, a szén, a vas- és üvegipar meghonosodása előrevetítette a megye közigazgatási és gazdasági szerkezetének átalakulását. A megye népessége jelentősen megnövekedett, a kialakuló iparmedencékben fekvő települések lélekszáma megtöbbszöröződött. A bányák, üzemek kialakulása megváltoztatta a népesség foglalkoztatási szerkezetét.

Az első világháborút követően aztán az ország elveszítette területének 42,3 százalékát. A trianoni békeszerződés értelmében a szomszédos Csehszlovákiához csatoltak 117 települést, ami nem csak családok és rokonok szétszakadását, hanem a hagyományos kereskedelmi útvonalak megsemmisülését, az egymás termékeit, szolgáltatásait igénybe vevő és használó ipari üzemek kapcsolatainak szétzúzását is eredményezte. A csökkenő életszínvonal, a szociális feszültségek tüntetéseket robbantottak ki, s az egyre romló viszonyok csak az 1930-as évek végén, a háborús konjunktúra idején kezdtek megváltozni.

A második világégés utáni koalíciós időszakot követően előbb az iparmedencében, majd pedig a megye valamennyi településén a kommunista párt kapott hangsúlyos szerepet. Az 1956-os forradalom békés októberi váltása után december 8-án, Salgótarjánban sortüzet nyitottak a tüntetőkre a visszarendeződő hatalom képviselői.

A meglévő üzemek mellé a `60-as években 14 újabb üzem és gyár épült, ám három évtized elmúltával 1990-től a jellemzően a nehéziparra alapozódó gazdaságban először a bányák visszafejlesztése és bezárása, később pedig az ipari üzemek leépülése okozott munkahelyi, megélhetési problémákat a térségben.